Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

<3 Emo <3

Az emo eredetileg zenei stílus volt a 80-as években. Az emotional, azaz az érzelmes hardcore Washingtonban alakult ki az egyre durvább New York-i hardcore ellenáramlataként. Az emocore zenekarok – például a Rites of Spring, akiktől állítólag az emo kifejezés is származik – a szakirodalom szerint dallamosabb zenét játszottak. Ebből azoknak, akik nincsenek mélyen beágyazva a szcénába, persze annyi jön le, hogy az emocore-osok pont ugyanúgy daráltak a gitárjaikon, mint kemény zenében utazó haverjaik Amerika-szerte. A hasonlóságot aztán a történelem is igazolta, amikor a 90-es évek elején az egész egyszerre tűnt el.

Az emo 5-6 évvel később feltámadt, aztán most pár éve harmadszor is, hogy popos fordulatok után olyan, szerelmi problémákról és világfájdalomról éneklő tinizenekarokba torkolljon, mint a Taking Back Sunday, a My Chemical Romance vagy a Funeral for a Friend.

Vannak emók, akik a fenti zenéket hallgatják, vannak, akik a divathullámot jó érzékkel meglovagoló német Tokio Hotelt, sőt vannak, akik skát. Vagy semmit, mert úgyis mindegy. Ez ugyanis a lényeg. Hogy az élet szar. Az embernek a mindennapi őrületben a mély érzések, a világ keserűségében való elmerülés, a melankólia, a versírás maradnak társául.

Az emót egyébként nagyjából abban a korban hagyják abba a srácok, amikor az előző generációk éppen kezdtek cure-osok, depeche-esek, alterosok lenni. Aki ma 17 évesen még emós, az valamit nagyon elrontott, és kiútnak valóban csak a befalcolás marad.

Akinek viszont 13 évesen még nincs vastagon kihúzott szeme, arcba fésült haja, szegecselt öve, szűk, női csípőfarmere, hát az tényleg csak egy plázabiccs lehet.

Az emo 12 pontja
Nem, nem csak lányok lehetnek emósok. Annyi, hogy az emo fiúkat és lányokat nem sok különbözteti meg egymástól. Az emo boyok ugyanolyan testre tapadó pólót, kitűzőket, halálfejmintás kendőt vagy táskát, feltupírozott, szembe fésült hajat, női farmert és szájpiercinget hordanak, mint az emo görlök.

Hiba volna a nemeket szexuális szokásaik alapján megpróbálni elkülöníteni. Az emóknak ugyanis olyannyira fontosak az érzelmek, hogy azokat adott esetben saját nemükön vezetik le. A lényeg ugyanis az érzékenység, amit nem korlátozhatnak olyasmik, mint az elsődleges nemi jegyek. A magyar és külföldi oldalak tömegével mutatnak be egymással csókolózó emo kideket, amit az emo görlök állítólag nagyon szexinek tartanak.

A magyar oldalak jó részén pontosan ugyanaz a hosszú használati utasítás olvasható, amelyből kiderül, hogyan néznek ki, miket gondolnak, hogyan viselkednek az emók.

Az emo passzívan lázad: "Az igazi emosok sokat gondolkoznak az élet dolgain, gyakran filóznak olyan dolgokról, amik az emberi érzelmekkel, a léttel kapcsolatosak. Szokatlan öltözködésük és hajviseletük felhívja a figyelmet arra, hogy vannak ilyen fajta lázadók is. Az emberek nemtörődömsége ellen lázadnak tulajdonképpen, egyfajta segélykiáltás, hogy velük is kell foglalkozni."

Az emo nem eszik állatot: "Az Emokra jellemző még, hogy legjava vegetáriánus, az állatok iránt érzett szeretet miatt."

Az emo szomorú: "Minden EMO-s tudja, hogy milyen az amikor, semmi nem jön össze, és jobb nem látni a világot."

Az emo nem öngyilkos, csak néha!

Az emós kultúrában lényeges még az öngyilkosság, amit onnan lehet tudni, hogy a legtöbb szájt megmagyarázza: azért, mert emo vagy, még nem kell felvágnod az ereid. Bár valószínűtlen, hogy az emósok a szegény kóbor kutyák láttán tömeges öngyilkosságot követnének el, és különben is, nyolcra haza kell érniük. Azért meglepő volt hallani, hogy a befalcolás nem csak a divat része. Egy 14 éves lány mesélte, hogy emós unokatestvére sikeres öngyilkosságot követett el, mert elhagyta egy emós fiú.

Rövid útmutató arról, honnan ismerhető fel rögtön egy emós honlap.

Az oldal legelején elküldik a francba azt, akinek nem tetszik, amit lát.
Az egyes mondatok végén X-ek szerepelnek, ami a straight edge nevű antidrogos és alkoholellenes hardcore-mozgalom jele, és senki sem tudja, pontosan miért került az emós szimbólumok közé.
Bemásoltak néhány verset (Ady).
A képeken önmagát felülről vagy tükörből fotózó androgünök képei láthatók, vagy a saját, csámpásan álló lábukról raknak fel fotókat. Esetleg fejbelövést imitálnak a kamera előtt.
Fiatal fiúk csókolóznak.

Az emo divatja egyébként kitermelte harcos ellenfeleit, akik anitemo oldalakat üzemeltetnek, antiemo filmeket készítenek, sőt antiemo ruhákat árulnak, úgyhogy a kör bezárult. Dönteni kell...